Fehér csipkedíszbe öltöztek fel a fák,

varázslatosan szép, mint egy mesevilág.

Ködbe burkolózott a sejtelmes határ,

elköltözött délre minden vándormadár.

Lelkünket megülte novemberi ború,

búcsúzó természet...Ez olyan szomorú !

Ám a sötétségben felbukkant egy csillag,

lelkem belerezdült, félve, hogy elillant.

De a csillag fénye elhozta a reményt,

felé nyújtott kezem elérte, mit remélt.

Novemberi őszben a tavaszt megleltem,

megtaláltam végre, akit rég kerestem.

Josphine Wall festménye

Az életedet te irányítod!

 Minden egyes napod hoz valami újat,
s ettől megváltozhat az egész életed.
Ha nyitott szemmel jársz, e mozgalmas világban,
a változást talán, észre is veszed.
Naponta kitárul előtted egy ajtó,
egy új világra nyitja, csukott szemedet.
Mindig csak rajtad áll, – csak te rajtad múlik,
hogy bezárd magad mögött a régieket.

Ajtók között élünk, s néha tétovázunk,
viseljük a múltat, mint egy rossz ruhát.

A sziget.

Régi jó cimborámmal,Kid kapitánnyal ücsörögtünk a tengerparti matróz kocsma hűvös kő falaitól körbevéve,s kortyolgattuk tüzes kubai fehér rumot. 
Nem sokan voltak az ivóban,mi egy sörtől megbarnult tölgyfa asztalnál ültünk a fényesre csiszolódott lócán. 
Kint ragyogóan sütött a nap,s az ablakokon beszűrődő fény nyalábok kékesre színeződtek az ivóban terjengő dohányfüsttől. 
A bejárat főlé akasztott,cégérként szolgáló horgony,melyre az ablakon keresztül pont ráláttunk,a kékes homálytól szinte mesebeli megvilágítást kapott. 
Barátom igencsak nem volt beszédes hangulatban,pedig már jó régen volt mikor utoljára találkoztunk,s ezernyi történet várt megbeszélésre. 
Szóvá is tettem: 

- Nyomja valami a lelkedet cimbora? 

Rám nézett,tengerkék szemében valami furcsa fény gyúlt,s csapzott ősz fejével bólogatva adta a tudtomra,hogy valami tényleg bántja. 

- Ha megkönnyebbülést okoz,tudod,hogy nekem bármit elmondhatsz!

KÖDDÉ VÁLTÁL

Hiába várom a nap tüzes csókját,
szinte megdermed a pára a számon,
hiába nézem oly gyakran az órát:
jössz-e vagy sem? - utóbb csak kitalálom.

Annyiszor kések és annyiszor késel,
gyakran a ködbe vész száz titkos percünk,
mégse' derül ki a holnapi fényben:
nélkülem-nélküled mennyi a vesztünk.

Ködlepte, fénytelen, hűs szerelemre
húzhatsz divatjamúlt maxi-kabátot,
dérré fehérül, elolvad, örökre
eltűnik számtalan köd-hazugságod...

Fülembe sírja bánatát a szél.
Érzi(?) - bennem rokon lélekre lelt.
Hisz' olyanok vagyunk mi mind a ketten,
mint egy - egy elhagyott, kopár őszi kert.
Sírj, csak sírj. Veled sírok én is.
Zúgd a fülembe csendesen a bánatod.
S kerengő táncban váljunk eggyé.
Könnyeidet egyedül csak én,
s könnyeimet egyedül csak Te láthatod.
Add nékem páromul magadat.
Színes avart taposva, bujdossunk el
a szunnyadó néma fák között.
Szálljunk fel együtt a magas Égig,
mely bennünket oly régóta várva,
szikrázó, csillagpalástba öltözött.
Sírj, csak sírj.

Melled dombja vánkosom.
Szívem közepébe, szívednek
ezernyi gyökerét fontad.
Ujjaim hálásan dicsérik
hajad, s bőröd illatát.

Veled még a jó is más.
Csitt csak - Most ne szólj.
Most nem kellenek a szavak.
Csak érezd tovább még velem
szíveink egymásban lüktető gyökerét.

Szemed fényes tükrét látom.
Lobbanó tüzétől úgy érzem
én, már nem is én,
hanem már Te vagyok.
Mert magadhoz oly közel engedtél,
mindenem vagy.

                                           ÉDEST A KESERŰVEL

                                           Barangolok veled a neten,

                                           Éteren áti ismeretlen.

                                           Barátkozom veletek,

                                           De jó is ez gyerekek!

Ott vagy velem mindenhol

A mellemen nyugvó kezem alatt,
A tájon vadul nyargaló szélben.
Az alvó hegyek aranyló lábánál,
S a Naptól, fényben úszó Égben.

A párnámon száradó könnyben,
A kimondatlan szavakban.
Az erdő suttogó sűrűjében,
S a lehullott avarban.

A sietős, hűs patak vizében,
A léptem alatt roppanó hóban.
Az ablakon végigcsorgó esőben,
S a némán ringatózó tóban.

A liliom bódító illatában,
A friss meleg kenyérben.

T Ü K Ö R C S E R E P E K 

„Ha valamiben nem hiszünk, az még nem biztos, hogy nem létezik” 
(Captain Kid) 

Nem tudom, ki hogyan van vele, de nekem a szürkén csepegő, esős napok mindig valami nosztalgikus, s melankolikus érzést jelentenek. 
Most is szemerkél az eső, s dacára annak, hogy augusztus elejét írjuk, a hőmérő skáláján mindössze 21 fok olvasható, s ez nem éppen a tomboló nyarat jelenti. 
Az állandóan zajosan csivitelő verebek is hallgatnak és a lombok fedezékébe bújva várják, hogy végre kisüssön a nap, újra fénnyel borítva be a szürke pára pamacsokkal borított tájat. 
A feszesen őrt álló villany póznán egy vadgalamb pár bújik egymás mellé fázósan, várva hogy az éltető napfény felszárítsa a tollukról csepegő eső vizet.

Élj vidáman!

Nevess, kacagj, legyél vidám!
- Az élet szép dolog.
Kiket kerül a csüggedés,
gyakrabban boldogok.
Ne bénítson a félelem,
ne bőszítsen harag.
Csak járd az utad csendesen,
mint égen, fenn a Nap.
Lelkedet béke hassa át,
áradjon víg derűd,
szíved szeressen igazán,
- s keresd az egyszerűt.
Ne lásd a hírt, mely szomorít!
- A természet csodás!
Legyen a napi programod
az ébren álmodás.
Figyeld szavad, s miről beszélsz,
valósággá lehet.
Mert teremthet a józan ész,
s a kínzó képzelet.
Tudatosan, jelenben élj,
merj álmodni nagyot!
Gondolhatsz jót és rosszat is,
- pontosan azt kapod.
Amitől félsz, az szembe jön,
el nem kerülheted.
A szerencse rád mosolyog,
ha azon jár eszed.
Gondold hát végig, s mosolyogj,
kacagj, legyél vidám!
Ezt ajánlom, de ez bizony
csak az én teóriám...

Aranyosi Ervin

Megsúgom titkomat...