ÉBREDÉS

Víg napra ébredj, és indulj is el,

Biztasson fény, amely körülölel,

Elkísér utadon, hálád a tett,

Meglásd, a munka is csak fogyni kezd!

MÉGSEM

Mégsem az elrendelt csillagom figyelem,

Mint ragyog a másik, folyton azt kémlelem,

Vetít-e rám még fényt, mágnese vonz-e még,

Küldi-e szív-szava rejtett üzenetét?

NETLOG

Mosolyra lelnék példát?

Nevedre rebbenek.

Derűre kér egy barát?

Képedre tévedek.

Január elseje, az év első napja. A legtöbben már az év első perceiben túlestünk a fogadkozásokon, hogy miről szokunk le, mit változtatunk meg, mit fogunk másképpen tenni. Aztán ennek általában a negyedét sem teljesítjük -persze tisztelet a kivételnek-, de legalább megfogadtuk. Az év utolsó napjaiban pedig többnyire azon töprengünk, hogy milyen volt az elmúlt évünk.

Szilveszter

Az utcán árad óriás tömeg,
zsongó kavalkád, papírharsonák,
konfettieső, nyüzsgő maszkabál.

A kisfenyő legendája

Közeledik a szép szent karácsony ünnepe,
Sok ember van a fényes utcákon este.
Fenyőt néznek, válogatnak, vásárolnak;
Kicsik, nagyok mindig vannak.
Áll a sok fenyő eladásra várva,
Csak egy kis fenyőt hagytak a raktárba.
Könnyei hullanak, szomorú a kisfenyő,
Szeretik majd? Hova kerül ő?
Talán csillagokban fog pompázni,
És az emberek majd őt fogják csodálni?
És ekkor egy szempillantásra, hirtelen,
Szertefoszlott az álom, köddé vált minden.
Egy eladó gyorsan a raktárba lépve,
Kapta fel a kis fenyőt és vitte.
Sír a kisfenyő, könnyezik az ága,
Nagyon fél, hogy elég a kandalló lángjába.
Megérkeznek a sok takaros, nagy fenyők közé,
Felcsillan a kis fa szeme, mégis van remény.
Egy idős házaspár lépett oda hozzá,
- Te leszel a mi kis karácsonyfánk!

A közelmúlt fenyőága

Már nyílt titok, hogy az idő

minden emléket megszépít,

s ha nem voltál tegnap első,

utólag az lehetsz megint.

Örök igazság: karácsony

meleget ugyan nem ígér,

de fénytől védett ágakon

tegnap és jelen összeér,

s a pillanatnyi áhítat

több-ezer napot összefon.

 Ma nem idézünk gondokat

a megfeszített húrokon.

Jól ismert dallamok közül

előbújik a szeretet,

nincs az, ki ennek nem örül,

aki ne volna lelkesebb…

A megszépítő közelmúlt

engem is hív és megölel –

Örökké egyek maradunk;

s nem kerül messzebb az a hely,

ahol a délelőttöket

tagolta fáradt csengetés,

és csillogó tekintetek

alatt nőtt új betűvetés.

Itt járt a Mikulás

Varázs-szánon suhan az égen,
a csillagokkal teli, hófehér éjben,
s lépteinek halk kopogása
hallatszik a Mikulásnak,
mikor hátán a teli zsákkal,
hozzád is betér, arra járva,
hisz neked is van valami a puttonyában,
s majd reggel az ablakban rátalálva,
csoki vagy virgács van a kis csizmában?
Nyiraty Gábor

Ajándék a Télapótól...

Kedves, türelmes TÉLAPÓ,
ki annyi kérést kapsz,
úgy gondoltam, küldök
egyetlen-egyszer egyet
én is, ha nem oly - nagy baj?

Advent

Búcsúzik november,
kopogtat december,
a Remény csillaga
ragyog a szemekben.

Ahogy a Megváltó
érkezését várták,
úgy várja mindenki
szíve titkos vágyát.

Jöjj el hát, oly rég várt
békesség, szeretet,
tedd te boldogabbá
a jó embereket ...

Tisztítsa meg lelkünk
az ünnep várása,
a frissen hullott hó,
karácsony varázsa...

Felejtsünk haragot,
sértődést, bánatot,
tanuljunk Jézustól
sok-sok alázatot ...

Tanuljuk meg tőle,
mi a megbocsájtás,
ne legyen közöttünk
veszekedés, bántás ...

OKTÓBERI SÉTA 

Ez az ősz most elvarázsol, 
pedig nem különösebb, 
mint emlékszem messzi múltból, 
talán nem is színesebb. 

Veled nézve lett csodásabb 
a rozsdálló kis levél, 
melyre nem írtak szavakat, 
mint régi kor legmélyén. 

Szélfuvallat túr hajadba, 
jobban áll, mint viselted, 
arcod vidám mosoly foglya, 
kezem kulcsa a kezed. 

Ez az ősz most elvarázsol. 
Olykor ránk süt még a nap, 
nem tüzel úgy, szívünk dobol, 
s langy-meleggel eláraszt. 

Ballagunk, az erdő csöndes, 
az avar tompán morog, 
száraz fán, közel a jelhez, 
szorgos harkálycsőr kopog. 

Alig hallom.

Halottak napjára

Ilyenkor mindenki kilátogat a temetőbe az elhunyt hozzátartozói sírjaihoz. Megtelnek a sírok krizantémokkal, az elmúlás jelképének virágaival. Gyertyát, mécsest gyújtunk. Az emlékezés lángjai világítanak a sírokon és a lelkünkben.

Keresztet vetünk, imát mondunk azokért, akik már nem lehetnek velünk.

Köd ül a temetőn.
Irgalmas csöndű, nyirkos, szürke pára.
Utak, sírok, kőtáblák – hűlt jelek
odahagyott világa. 

Itt fél a szó.

1956 Emlékezzünk

Emlékezzünk, hisz van mire emlékeznünk.
Sok ezer honfitársunkra, kiket elvesztettünk.
Forradalom volt, azt elmondhatjuk ma már.
Közös sírjuk fölött egy kopjafa áll.
Emlékezzünk rájuk, a bátor ifjakra,
Kik életüket adták a Magyar forradalomban.

Ezerkilencszázötvenhat ködös őszén,
Történelmet ír a magyar nép a hősök vérén.
Sok családban hagytak fájdalmat és bánatot.
Tudjuk nem ezt akarták, csak egy szabad országot.

Még ép falevélen

üzenem haza,

októberi szélben

miért mostoha

a sors velem szemben

és nem a haza,

aki űzött engem,

hanem emberek,

a történelemben

bűnös vezérek…

Még ép falevélen

írom teneked:

izzó szerelemben

maradtam veled.

Szépen indult jövőnk’

és a hű szíved

várom már mielőbb

mint a fellegek,

süssön rájuk a nap,

ragyogjon az ég…

Vállalom múltamat,

s nem csak magamét –

Kicsi falevélen

kevés már a hely…

Gyere hamar szentem

utánam, hisz’ kell,

kell a szövetséged,

és nem csak nekem:

egy harmadik élet

terhét viselem…

Segíts ebben kérlek

osztozni velem.