A kultúra - mint fogalom - jelenti az emberi társadalmak által létrehozott anyagi és szellemi javak összességét, ezen belül a műveltséget, az igaz, valós értékek megbecsülését, emberhez méltó magatartásformát, civilizált életet. A kultúra nem rombol, hanem alkot, építi, gyarapítja az anyagi és szellemi javakat, ismereteket. Önismeretre serkent, megbékélésre int (egymással és önmagunkkal), útmutatást ad, hogy el tudjunk igazodni -és élni- az ember alkotta szépségek erdejében.

Mind inkább gyorsuló ritmusú életűnk rohanó tempójában egyre jelentősebbek azok az ünnepek, amelyek megállásra, elgondolkodásra késztetnek bennünket, bevilágítják, beragyogják hétköznapjaink szürke egyhangúságát. Különös jelentőséggel bírnak az olyan eseményekre emlékeztető napok, amelyek irányt szabnak egy nép, egy nemzet számára. Amelyek szembesítenek önmagunkkal, feltárják nemzeti múltunkat, mélyítik önismeretünket, és utat, irányt mutatnak a jövő felé. Ilyen ünnepünk a magyar kultúra napja, amelyre minden év január 22-én emlékezünk. S hogy miért? Mert ezen a napon született meg" egy szatmárcsekei nemesi birtokon nemzetünk himnusza 1823-ban, tehát immár 189 esztendeje.

Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket

1823. január 22-én Kölcsey Ferencből egyetlen nap alatt szakadt ki a nemzet megmaradásáért Istenhez intézett fohász. 1992 óta a Magyar Kultúra Napján emlékezünk meg a magyar nemzet e szent jelképének születésnapjáról. A Himnusz születése után Vörösmarty 13 év elteltével fordult Szózatával a nemzethez A két összegző mű, mely a történelmi múlt, a jelen és a jövő képeivel szándékozza a magyarságot tettekre buzdítani, a nép ajkán hosszú évekig versenyben állt egymással. Az ünnepeken, megemlékezéseken hol egyiket, hol másikat szavalták. A népakarat döntötte el, hogy Kölcsey Himnusza lett a magyar nemzet jelképe. 1989-ben alkották meg azt a törvényt, mely először mondja ki, hogy Kölcsey Ferenc Erkel Ferenc által megzenésített Himnusza a magyar nemzet szimbóluma. A hagyomány folytatódott, ünnepi alkalmakkor a Himnusz és a Szózat máig is együtt szerepel.

Erkel vallotta visszaemlékezéseiben, hogy: "Miközben írtam, harangok zúgását hallottam". Himnuszunk dallama kapcsolódik zenei kultúránkhoz, s ez a hagyományhoz kötődés megkönnyíti a tanulást, az azonosulást, s rámutat a történelmi utalások jelentőségére is. Szövege és zenéje a XIX. századi romantika stílusjegyeit őrzi.
Sosem avulhat el, mert a magyar néplélek kifejezője.

2006. május 7-én avatták fel Budakeszin a Himnusz szobrát. V. Majzik Mária kilenc méter hosszú, négy és fél méter magas alkotása egy kör sugarai mentén jeleníti meg a vers sorait, melynek közepén egy kétméteres, többmázsás, bronzból készült Isten-alak látható. A szobor hét ívből álló szerkezetében hétszer három bronzharang szólaltatja meg az ünnepeken Erkel Ferenc művét.

Himnusz

– a magyar nép viharos századaiból –

Isten, áldd meg a magyart
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbünhödte már e nép
A multat s jövendőt!

Őseinket felhozád
Kárpát szent bércére,
Általad nyert szép hazát
Bendegúznak vére.
S merre zúgnak habjai
Tiszának, Dunának,
Árpád hős magzatjai
Felvirágozának.

Értünk Kunság mezein
Ért kalászt lengettél,
Tokaj szőlővesszein
Nektárt csepegtettél.
Zászlónk gyakran plántálád
Vad török sáncára,
S nyögte Mátyás bús hadát
Bécsnek büszke vára.

Hajh, de bűneink miatt
Gyúlt harag kebledben,
S elsújtád villámidat
Dörgő fellegedben,
Most rabló mongol nyilát
Zúgattad felettünk,
Majd töröktől rabigát
Vállainkra vettünk.

Hányszor zengett ajkain
Ozman vad népének
Vert hadunk csonthalmain
Győzedelmi ének!
Hányszor támadt tenfiad,
Szép hazám, kebledre,
S lettél magzatod miatt
Magzatod hamvvedre!

Bújt az üldözött s felé
Kard nyúl barlangjában,
Szerte nézett, s nem lelé
Honját a hazában.
Bércre hág, és völgybe száll,
Bú s kétség mellette,
Vérözön lábainál,
S lángtenger felette.

Vár állott, most kőhalom;
Kedv s öröm röpkedtek,
Halálhörgés, siralom
Zajlik már helyettek.
S ah, szabadság nem virúl
A holtnak véréből,
Kínzó rabság könnye hull
Árvánk hő szeméből!

Szánd meg, isten, a magyart,
Kit vészek hányának,
Nyújts feléje védő kart
Tengerén kínjának.
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbünhödte már e nép
A multat s jövendőt!
Kölcsey Ferenc

Magyar vagyok, minthogy magyarul írok...


Magyar vagyok, minthogy magyarul írok,
magyarul mondom ámuldozva: tej,
s magyarul mondom a halálos Áment.
Ha ingadozva hátradől e fej,
s az elomló test végső reszketéssel
a levegőbe rázza vézna öklét,
s egy mozdulattal és egy bús igével
egy lesz vele a rejtélyes öröklét.
Kosztolányi Dezső

A kultúra nem azt jelenti, hogy fogkeféd van és meg tudod indítani a gramofont. A kulturált ember látni és érezni tudja a szépet és a jót.
Wass Albert

A nemzet élete a kultúrával azonos, nem a politikai történésekkel, melyek csak átfutnak fölötte, mint a szél. A kultúra és a nemzet azonossága az a mindeneken felül álló erő, mely ellen tehetetlenek a fegyverek, és mellyel szemben értelmüket vesztik a szögesdrótok.
Wass Albert

A jó olvasót tulajdonképpen ugyanaz teszi, ami a jó filozófust: a gondos elmerülés a részletekben, a lényeg biztos meglátása, a bőséges és önkénytelen asszociációk, türelem, sőt bizonyos mértékű alázatosság s végül az éber, sohasem lankadó, tág körű érdeklődés. Mindennek gyökere valami mély szeretetben van és szimpátiában az emberi gondolat iránt, mely magában is ritka, s a mai világban mindig ritkább lesz, mint a szeretet és szimpátia egyáltalán. Írók tudják azt, mily fehér holló a jó olvasó. Pedig olvasni: azaz mások lelkét megérteni és magunkba fogadni, talán egyetlen út a lelkek annyira kívánt egysége felé.
Babits Mihály