A sziget.

Régi jó cimborámmal,Kid kapitánnyal ücsörögtünk a tengerparti matróz kocsma hűvös kő falaitól körbevéve,s kortyolgattuk tüzes kubai fehér rumot. 
Nem sokan voltak az ivóban,mi egy sörtől megbarnult tölgyfa asztalnál ültünk a fényesre csiszolódott lócán. 
Kint ragyogóan sütött a nap,s az ablakokon beszűrődő fény nyalábok kékesre színeződtek az ivóban terjengő dohányfüsttől. 
A bejárat főlé akasztott,cégérként szolgáló horgony,melyre az ablakon keresztül pont ráláttunk,a kékes homálytól szinte mesebeli megvilágítást kapott. 
Barátom igencsak nem volt beszédes hangulatban,pedig már jó régen volt mikor utoljára találkoztunk,s ezernyi történet várt megbeszélésre. 
Szóvá is tettem: 

- Nyomja valami a lelkedet cimbora? 

Rám nézett,tengerkék szemében valami furcsa fény gyúlt,s csapzott ősz fejével bólogatva adta a tudtomra,hogy valami tényleg bántja. 

- Ha megkönnyebbülést okoz,tudod,hogy nekem bármit elmondhatsz! - biztattam. 
- Valami nagyon furcsa álmom volt,s az nem hagy nyugodni,mert hatalmas vihart kavart a lelkemben. 
- Ha megtisztelsz vele,szívesen meghallgatnám,s talán segíteni,vagy megmagyarázni is tudnék! - s kíváncsian vártam a történetet. 

- No,jó! Mivel nagyon régen ismerjük egymást elmesélem,de messzire menő következtetést ne vonj le belőle. 
- Úgy legyen! - válaszoltam és borzongató kíváncsisággal vártam,hogy belekezdjen. 

- Tudod,hogy megjártam már földanyánk összes tengerét,s harcoltam az elemekkel sok tenger hullámain.Vitorlámat már feszítette a Földközi tenger bórája és a Kínai tenger monszunjának szelei,de láttam már a sirokkó által megtépett vitorlákat is. 
Álmomban valami furcsa tengeren hajóztam,melyet egy belső hang az Élet tengerének nevezett,valami ismeretlen okból. 
Hol a nyílt tenger ringatott,hol szigetek partján elterülő kikötőben pihentem. 
Sok sok sziget, s mindegyiken tündéri kertek tündököltek,tele édes gyümölcsökkel,forrásokkal és gyengén csordogáló patakokkal.Mind,mind pihenésre csábított,s bennem égett a vágy,hogy magamévá tegyem őket.Legtöbbnél sikerült is. 

Aztán jött egy hosszú idő,mely tartama alatt hol csendes,hol háborgó tengeren hajóztam,míg valami nem történt öreg teknőmmel. 
Bár nem kapott léket,de egyre nehezebben tudott szembeszállni a rátörő hullámokkal. 

Ismered a vihar párás sötétséget,nos valami ilyen vett körül,amikor egy 
villám fényénél,mint vakító látomás,tűnt elő egy sziget,hol gondoltam megpihenhetek,s mely újra örömet okoz,s megtölti bensőmet életkedvvel. 
Minden erőmmel igyekeztem,hogy úrrá legyek a természet erőin,s görcsösen próbáltam elérni a mesés szigetet,mely édes gyümölcseivel talán a tengertől való megmenekülésemet jelenthetné. 
Már láttam a domb alján meghúzódó tündérkertet,s a távolabb lévő hegyeket,s egyre közelebb éreztem az érintés gyönyörét,s torkomban dobogó szívvel küzdöttem az elemekkel,hogy minél többet láthassak belőle. 
Így is történt,ahogy közeledtem, a tenger hullámait egyre jobban fáradó karommal csépelve,egyre többet mutatott meg szépségéből álmaim szigete. 
Azonban,amikor már egészen közel kerültem,valami történt.A sziget párába burkolódzott s nem engedett látni magából jóformán semmit. 
Ismét felerősödött a szél,mely egyre jobban a sziget és közém állt,majd ,bár nem láttam,de legbelül éreztem,hogy minden erőfeszítésem ellenére is mindjobban elérhetetlenné válik,és akkor megláttam egy hajót,mely dagadó vitorlákkal és erős,büszke árboccal a sziget felé tart,s a fény,mely eddig engem vezérelt,most csak az idegennek mutat utat. 
Körülöttem tajtékos hullámok,melyek rám zuhanva szinte összepréseltek,kiszorítva tüdőmből a levegőt,s hiába üvöltöttem a szélbe,hogy segítsenek,mindezt elnyomta a körülöttem lévő sötéten tomboló áradat. 
Éreztem,hogy a mélység mint a mágnes húz egyre jobban magához,s utolsó erőmmel megpróbáltam a habok fölé emelkedni,hogy még egy pillantást vethessek a szigetre,örökre szívembe zárva kertjének bódító látványát,de csak annyit láttam,hogy az ismeretlen hajó megpihen a sziget csendes,védelmet adó kikötőjében,s kialszik a lámpás,mely eddig vezérelt,s a mélység magához ölel. 

Nos ez volt,ami rám tőrt,s mint késtől a seb,most is fáj. 
-fejezte be elbeszélését Kid kapitány.