Pacsírtaszót hallok megint!
Egészen elfeledtem már.
Dalolj, tavasznak hírmondója te,
Dalolj, te kedves kis madár.
(Petőfi Sándor)

Bizonyos, hogy jön a tavasz! Olyan duzzadtak a rügyek, csak a napsugár bíztató csókjára várnak, s kifeslenek…
Furcsa illatok születnek a játszó szélben, s lüktetve szól a széncinege – nyitnikék… nyitnikék. Roppant energiák feszülnek ilyenkor az égnek, földnek, fűnek, madárnak. A lobogó napsugárzás végigsímul a fán és gyepen, s a bókoló sárgakombinés sombokron fények tükre, kaleidoszkópja forog; benne fehét hóvirág, sárga szirmok, s kéklő ibolyák. Amit megérint a március delejes energiája, ott rügyek feszülnek, illatok születnek.
Már nagyon vártuk a tavaszt, feledjük a jégcsap csillagát, a pattogó kandalló barátságát. Vártuk már nagyon… s mikor tüdőnk feszülésén, agyunk kérgén érezzük a jól ismert, mégis titokzatos tavaszi földillatot, ami régről ismerős, mégis új… az új tavasz illat… a semmivel sem hasonlíthatót, a születő gombafonalak fűszerét, a zsendülő zöld klorofillját, a szelek szárnyán érkező áradó vizek muzsikáját, az ibolyák üzenetét. Ez a tavaszillat… orrunk, fülünk, s szívünk antennái érzik, a titkos energiákból szült márciusi vágyak szédítő keverékét. Mindegyikünknek megvan a maga tavasztükre, mely minden esztendőben újra fényesedik, fölragyog.

Először a nyárfák kezdtek mozgolódni… s egy hajnalon csak kibontják nagy ujjongással halványzöld lobogóikat. A tölgyek még rosszallólag morognak, de már a bodza, meg a kecskerágó nyíltan a nyárfákhoz pártol, és erre óvatosan és egyenként csatlakozni kezdenek a gyertyánok is. A tavasz meg dolgozgat serényen.
Wass Albert

…tavasz, mely tele volt örömmel és illattal, madárdallal és újjászületéssel, pillangóval és pattanó rügyek mézgás szagával és ezer mindennel, ami csak egyszer van ezen a világon, és aki azt elmulasztja, az nem láthat, nem szagolhat, nem hallhat és nem érezhet éppen olyant.
Wass Albert

A tavasz csókja

a tavasz belecsókolt a tájba
ahogy rádőlt a hópaplanos ágyra
takaróját mindjárt félre is dobta
helyét illatos jácinttal beszórta
párnája lett egy puha hant
a kibúvó fűszálak megannyi lant
susogtak a szélben
a vékonyka jégcsapzenészek
már kullogva nyugovóra tértek
a rügyek közt a fákon
versenyben hangoltak
pille könnyű kis dalnokok
méhek dongtak a fákon
és megannyi sárga topánról
pollennel szórták a tavaszt
s az égi-földi táncban
- az ég azúr pongyoláját adta
a nap sugaraival
féltőn átkarolta -
fecskék szárnyán
ahogy libbent ide-oda
még nekem megsúgta:
a tél eliszkolt tova
végre nyílhat az orgona
Zsefy Zsanett

Isten megnyomja a tavasz-gombot

Isten megnyomja a tavasz-gombot,
s a régi verkli pattogva beindul,
a rigó kiköpi a téli szutykot,
csőrt csücsörít s fütyül bolondul,
a rügyek apró rajzfilmgyárak:
megrajzolják a millió levelet,
szuszog, dohog a vakondjárat,
megindul a forgalom odalent,
a nárcisz kis pöckét kinyomja,
a kapkodva vetkőző égre mereszti,
a vadrózsának tavalyi a rongya,
hullna már, de még nem ereszti,
dagad az akác nyakán az ér,
az éltető nedv lüktetve kering,
bámulok a kertben ösztövér,
apadó hitemmel, s megtelek megint
együgyű csodával, éltető nedvvel,
s kinövök a földből, mint a bokrok,
s motyogom, vén bolond, gyermeki hittel:
jól van, Isten, kapsz egy libacombot!
Csukás István

Március

Ma jött az első vad tavaszi szél
szőkén lobogva és bomlott-merészen,
pirosan, mint egy korai virág.

Összezörögtek a fekete fák:
megannyi sok titok tudója,
rejtelmesen és titkolódzva súgtak…
Egy rügy kidugta kíváncsi fejét,
rózsaszínné mosolyodott egy felhő,
valahol egy cinke
hangolni kezdett egy új zenét:

„Tavasz! Tavasz! Tavasz!”
Este volt, és olyan volt az erdő,
mint egy iskolából szabadult kamasz.

Ma jött az első vad tavaszi szél
szőkén lobogva, és bomlott-merészen.
Szebb lett a vén föld? Nem tudom. Hiszen:
én csak a te két szemedet néztem!
Wass Albert

 

Csodák csodája

Tavasszal mindig arra gondolok,
hogy a fűszálak milyen boldogok:
újjászületnek, és a bogarak,
azok is mindig újra zsonganak,
a madárdal is mindig ugyanaz,
újjáteremti őket a tavasz.

A tél nekik csak álom, semmi más,
minden tavasz csodás megújhodás,
a fajta él, s örökre megmarad,
a föld őrzi az életmagvakat,
s a nap kikelti, minden újra él:
fű, fa, virág, bogár és falevél.

Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok,
innám a fényt, ameddig rámragyog,
a nap felé fordítnám arcomat,
s feledném minden búmat, harcomat,
élném időmet, amíg élhetem,
hiszen csupán egy perc az életem.

Az, ami volt, már elmúlt, már nem él,
hol volt, hol nem volt, elvitte a szél,
s a holnapom? Azt meg kell érni még,
csillag mécsem ki tudja meddig ég?!
de most, de most e tündöklő sugár
még rámragyog, s ölel az illatár!

Bár volna rá szavam vagy hangjegyem,
hogy éreztessem, ahogy érezem
ez illatot, e fényt, e nagy zenét,
e tavaszi varázslat ihletét,
mely mindig új és mindig ugyanaz:
csodák csodája: létezés… tavasz!
Várnai Zseni

Márciusi napfény

Tavaszt csalt arcomra a márciusi napfény,
álmodozón szép, lágy melódiát,
mely feledtette velem, hogy átfagyta a tél
a lelkemben kongó rideg muzsikát.
Most hegyeket borít virággal az élet,
patakok színét kékíti az ég,
erdők zümmögik a kismadarak dalát,
melyek szívembe éneklik
az élet ütemét.

Kun Magdolna