Még mindig nem sokan ünneplik, pedig az apák is megérdemlik, hogy megemlékezzük róluk.

Az apák napja egy világi ünnepnap, Magyarországon június harmadik vasárnapján ünneplik. (Vannak, akik - viccesen - május 19-ét, Ivó napját tartják apák napjának.) A 20. század elején kezdték el megtartani az anyák napja párjaként. Az apaságot és a szülői szerepet ünneplik ilyenkor.

Az apák napját világszerte számos különböző időpontban tartják. Ezen a napon általában ajándékot adnak az apáknak, és ilyenkor a család általában együtt van. Bár Magyarországon nem tudott gyökeret ereszteni, a világ számos országában egyenrangú társa a család többi tagjának ünnepével.

Aki mégis úgy érzi, az apáknak is kijár az ünneplés, június harmadik vasárnapján ne feledkezzen el róla!

Ez a bejegyzés az apákról, apáknak szól, hálából kedvességükért, mellyel az évek alatt elhalmoztak bennünket. Oltalmaztak, védelmeztek minket. Megöleltek, ha fájt valami, könyvespolcot készítettek, főztek, a vállukra ültettek, szurkoltak értünk, és megszenvedték minden szívfájdalmunkat. Hogy végül örök barátaink legyenek.

Rengeteg apukánál figyeltem már meg hirtelen változást, ellágyul a tekintetük, még görnyedt vállaik is kiegyenesednek a nagy büszkeségtől, ha a gyerekeikről van szó. Hangjukban ott a szeretet, az óvás, a féltés. Az ember nem is gondolná ezekről a kemény legényekről, hogy ilyenek is tudnak lenni!

Hatalmas mackó, amint mindenféle csacskaságot gügyög alig fél éves porontyának. Lányos apuka, aki mesterien bánik a hajkefével. Fiús apuka, aki fociedzésre viszi a fiát minden héten kétszer, ha esik, ha fúj. Elvált apuka, aki a világ másik végéről is minden héten hívja a lurkókat, nem tud nyugodtan aludni, ha nem hallja a hangjukat. Másod-, harmadállásban güriző apuka, aki a család jólétéért hajlandó feláldozni az egészségét. Barkácsolós apuka, aki profin szereli a biciklit, művészien farag babaházat. Laza apuka, igazi barát. Őrmester apuka, szigorú, de a merevsége mögött hatalmas szív dobog. Ahány apuka, annyiféle, mint ahogy anyuka sincs két egyforma.
Június harmadik vasárnapján őket köszöntjük, az Apákat. Hazánkban hivatalosan még nem honosították az ünnepet, de reméljük, hamarosan ez is megtörténik, hiszen az apák is a család részei, az anya mellett ők is rendkívül fontos szerepet töltenek be gyermekük életében, és bizony valljuk be, ezt gyakran el szoktuk felejteni. A mai nap legyen kivétel és még ha csak egy „köszönömmel” is, de tudassuk velük, mennyire fontosak nekünk!

Az apák teremtése

Amikor a jó Isten az apákat teremtette, először egy rendkívüli magas alakot teremtett. Az egyik angyalnak azonban nem igazán nyerte el a tetszését a kész mű.
- Miféle apa ez? Ha a gyerekek alacsonyak, miért ilyen égimeszelők az apák? Mindig hétrét kell majd görnyednie, ha üveggolyózni akar csemetéjével, ha ágyba akarja dugni, vagy ha egy puszit akar nyomni a feje búbjára.
A jó Isten elmosolyodott.
- Ez igaz, de ha alacsonyra tervezem, hogy néznek fel rá a gyerekek?
A jó Isten hatalmas, inas kezeket formált az apáknak. Az angyal szomorúan rázta a fejét.
- Ez nem lesz így jó! A nagy kezek esetlenek. Nem boldogulnak a pelenkázással, az apró gombokkal, a lófarokhoz való hajgumival és a baseballütőkből származó szálkákat sem tudják kivenni a pici tenyerekből.
A jó Isten ismét elmosolyodott.
- Igazad van, de ahhoz, hogy az ember vigyázni tudjon egy aprócska zsebéből előkerülő számtalan kincsre nagy kéz szükségeltetik.Ahhoz viszont elég kicsire tervezem, hogy az ujjak átfoghassák egy gyermek arcocskáját.
A jó Isten ezután hosszú, izmos lábakat és széles vállakat teremtett. Az angyal a szívéhez kapott, és döbbenten így szólt:
- Tudom, hogy közeleg a hétvége, és fáradt vagy? de mondd tudsz-e róla, hogy ennek az apának nincs öle? Ha az ölébe akarja ültetni a gyermekét, a szegény kölyök két comb között a földre huppan.
A jó Isten újra csak mosolygott.
- Az anyja fogja ölbe venni az apróságokat. Az apának erős vállra van szüksége, hogy boldoguljon a porontyokkal megpakolt szánkóval, egyensúlyban tudja tartani a biciklit, és a bábszínházból hazafelé menet egész úton karjaiba vigye alvó gyermekét.
A jó Isten éppen a világ legnagyobb lábfejét próbálta megformázni, amikor ismét megjelent az angyal, és szinte ráförmedt:
- Ez aztán a kontár munka! Komolyan hiszed, hogy ezek a csónaklábak képesek lesznek talpra ugrani hajnalok hajnalán, ha a csecsemő felsír?
Vagy végigsétálni a születésnapi zsúrra felállított iciri-piciri asztalkák között anélkül, hogy eltaposnának legalább három vendéget?
A jó Isten ismét csak mosolygott.
- Meglátod, hogy milyen remekül tudja majd használni őket! Segíthet a gyerekeknek, ha az Üveghegyen túlra akar majd ellovagolni, és elriaszthat vele egy felbukkanó egeret.
A jó Isten egész éjjel dolgozott, s végül kevés szavú, határozott hangot, valamint mindent látó, de nyugodt és türelmes tekintetet alkotott. Végül, mintegy ráadásként könnyeket is adott az apának. Amikor elkészült az angyalhoz fordult és így szólt:
- Remélem elégedett vagy a végeredménnyel, és belátod, hogy egy apa legalább annyira szeretheti a csemetét, mint egy anya!
Az angyal szó nélkül bólintott.

Apának lenni

Hogyan is kellene apának lenni,
néhány kis "porontyot" felnevelni?
Megtanítani szépre és jóra,
becsületre és szép, igaz szóra.

Fiúnak mutatni a példaképet
és erőt adni, mit elvár az élet.
S a lánynak apát, hogy Őbenne lássa,
milyen legyen majd az Ő választása,
hogy később a méltó párjára leljen
s benne milyen értékekre figyeljen.

Hogyan is kellene apának lenni?
Anyát szépen és hűen szeretni.
Tenyéren hordani a kis családot,
megadva nekik az egész világot.

Biztatni azt, aki már belefáradt,
-együtt építeni a homokvárat.
Szépséges terveket, álmokat szőni
s látni a gyermeket lassan felnőni.
S bármi is történik mellette állni
s ha eljön a napja nagypapává válni.

Hogyan is kellene apának lenni?
Igazi receptet még nem írt senki.
Egyetlen módon igazol az élet:
az, kiknek apja vagy, mind szeret téged.
Aranyosi Ervin



Fiam születésére

Ide, ide fiamat kezembe,
Hadd szorítsam a szivemhez őt!
Mintha volnék újonnan teremtve,
Hogy éltemnek ifju lombja nőtt!

Üdvezellek, lelkem szép kis ága,
Üdvezellek, édes magzatom!
Sírásodnak bánatos zajába
Beleolvad örvendő dalom.

Kis parányom, milyen nagy örömmel
Állok itt és nézem képedet!
Kell-e még pap? Örömkönnyeimmel
Keresztellek én meg tégedet.

Csillagász lett végre is belőlem,
Itten állok csillagom előtt,
Arcvonásit hosszasan szemlélem,
S találgatom a távol jövőt.

A reménynek nagy virágos fája,
Mit e csillag fénye fölmutat;
Csak ne szálljon kora dér reája,
Mely leszedné e virágokat.

Oh halál, te nem lész oly kegyetlen,
Hogy magaddal rántsd idő előtt;
Nem enyém lesz ő – tartsd ezt eszedben –
A hazának nevelem fel őt

Úgye, úgye, kisfiam, ha majdan,
Én a sorbul kiöregedem,
Iparkodni fogsz túltenni rajtam,
Vagy betöltöd legalább helyem?

Vajha egykor ekkép szólanának,
Nem busulva sírom szélinél:
Meghalt! de nincs kára a hazának
Nincs, mert lelke a fiában él.
Petőfi Sándor



Apa

Édesanyából csupán egy van,
de Apából is csak egy lehet.
Figyeljünk rájuk sokkal jobban,
hisz nékik is kijár - ma is - az atyai tisztelet.

Ne feledd, ő volt, ki a bajban
dobott feléd mentő kötelet,
s míg mamád ringatott, ő gyárban
húzta az igát, ám arcod szeme előtt lebegett...

Vártad, hogy jöjjön és te gyorsan
bújtad batyuját... Mit rejteget?
Csüngtél nyakában az ajtóban,
midőn szívéhez szorította a csöppnyi fejedet.

Minden néked elmondott szóban
- ha néha térdére ültetett -
a mesékben ott volt valóban
a gyermeke iránt érzett, tiszta, néma szeretet.
Szabó Balázs

Egy rendkívüli Apának

Gyermekkorom legszebb hangjai: kulcsod zörrenése a zárban.

Azon a felejthetetlen estén amikor Apu fürdetett! Persze úszott utánunk a fürdőszoba.
Könyörgöm: már hogyne úszna, ha a fürdőkád tele van bálnával — vagy az ember gyereke egy szivaccsal mutatja be vízisíelő tudományát?!

Óh, hogy bámultam mindentudó kezed, amikor még kisgyerek voltam. Amint motort szerel. Polcot tesz fel a falra. Megjavítja a macimat. És lám, ma is érzem, hogy itt vagy mellettem: kezem tükörképe a kezednek.

A bölcs apa tisztában van vele: egy csöndes ölelés gyógyír a legtöbb sérelemre.

Köszönöm Neked, hogy összezsugorodtál akkorára, mint én, hogy játszhass velem, majd újra óriássá váltál amikor oltalomra volt szükségem.

Köszönet mindenért:
A feledhetetlen mesékért,
Hogy éreztetted velem, hogy én vagyok az első,
Hogy felállítottad a szabályokat,
Hogy megtanítottad élvezni a csendet,
Hogy meggyőztél róla: különleges vagyok,
A megjavított bicigliért,
Hogy szerettél,
És hogy szeretted mindazokat, akik engem szerettek.

Köszönet mindenért, amire megtanítottál, amit adtál – és hogy vagy nekem Apukám!