Szerelmed egy rózsa szirma,

mely szívemben újra nyílva

bearanyozza a napom,

csak azért, mert tőled kapom.

Szerelmed az égnek kékje,

szemeid tükrébe nézve

boldog arcomat csodálom,

olyan szép ez, mint egy álom.

Szerelmed a napnak fénye,

lágyan lengő szél zenéje,

minden, mire szívem vágyott,

beragyogja a világot.

Szerelmed az éjnek csendje,

csillagoknak fénylő selyme,

békét hozó, édes álom,

melyben párom megtalálom...

Írta : Kacsa Zsóka

2012.

Itt van már a farsang hava,

mulatságok időszaka.

Végre megint vigadhatunk, 

más bőrébe bebújhatunk.

Elfeledjük rossz napunkat,

feltesszük az álarcunkat,

feledve a gátlásokat,

vígan játszunk el másokat.

Maszkunk mögé elrejtőzve

hahotázunk kergetőzve,

bohóckodunk, csibészkedünk,

boldog szívvel színészkedünk.

Elmegyünk a mulatságba,

jelmezes farsangi bálba,

elővesszük jókedvünket,

kitáncoljuk a lelkünket.

Velencei karneválra

kivonul sok díszes dáma,

előkelő környezetbe,

ékes-fényes bálterembe.

Sötét erdő rejtekében,

holmadár se járt már régen,

élt egy kopár, magányos fa,

egymagában búslakodva.

Fáradt, fakó minden ága,

nem is gondolt a világra.

A madarak elkerülték,

lehullatta levéldíszét.

Törzse, kérge repedezve,

színét, fényét elvesztette.

Így élt ott a faremete,

semmi már nem érdekelte.

Egyszer szörnyű vihar támadt,

tépte, rázta a vén fákat.

Csatatér lett körülötte,

de csak elnézett fölötte.

A viharból forgószél vált,

tőből csavart ki sok szép fát,

de ő dacolt, biztosan állt,

nem adta meg könnyen magát.

Búcsúzik november,

kopogtat december,

a REMÉNY csillaga

ragyog a szemekben.

Ahogy a MEGVÁLTÓ

érkezését várták,

úgy várja mindenki

szíve titkos vágyát.

Jöjj el hát, megváltó

békesség, SZERETET,

tedd Te boldogabbá

a jó embereket !

Tisztítsa meg lelkünk 

az ünnep várása,

a tisztán hullott hó,

KARÁCSONY varázsa !

Felejtsünk haragot,

sértődést, bánatot,

tanuljunk JÉZUSTÓL

sok-sok alázatot !

Tanuljuk meg tőle,

mi a MEGBOCSÁJTÁS,

ne legyen közöttünk

veszekedés, bántás !

Fehér csipkedíszbe öltöztek fel a fák,

varázslatosan szép, mint egy mesevilág.

Ködbe burkolózott a sejtelmes határ,

elköltözött délre minden vándormadár.

Lelkünket megülte novemberi ború,

búcsúzó természet...Ez olyan szomorú !

Ám a sötétségben felbukkant egy csillag,

lelkem belerezdült, félve, hogy elillant.

De a csillag fénye elhozta a reményt,

felé nyújtott kezem elérte, mit remélt.

Novemberi őszben a tavaszt megleltem,

megtaláltam végre, akit rég kerestem.