Mint menyasszony, talpig csillogó fehérben,
Úgy öltözteti tél a tájat, ragyogó kristályban.
Titokzatos meghittséget árasztva szívünkben,
Ahogy villany fénynél száll alá a hó,
puhán, csendesen.

Néma csendben alszik a város, békésen,
Reggel, mintha ujjá született volna, minden.
Talán nem is a földön lennénk, hanem a mennyben?
Milyen gazdagon alkotta meg a természetet Isten.

Tiszta, fehér paplannal takaródzik a világ,
Hósapkát kap minden ház, a legkisebb faág.

Őszi dal
 
Vetkeznek bokrok, nyújtóznak ágak,
falevél szőnyeg lepi a tájat.
Álmosan moccan égen a felhő,
Fa kérge roppan - őszül az erdő.

Gesztenye hullik, hangtalan puffan,
elnyeli hangját rőtszínű paplan.
Szalad a szellő, fák között surran,
kacsint a napfény innen és onnan.

Vörösbegy mellén rozsdaszín mellény,
szépül a fészek, rebben a repkény.
Szusszan az avar, gyolcspuha bölcső,
Mélyül a homály - készül az erdő.

Sárguló határ

Sétára indultam,
vár a határ.
fejem felett
fecskemadár.
Búsan szól az éneke,
itt a búcsú ideje.
Fiókája már kirepült,
üres a kis fészek,
kicsi fecske, a fészkedre
bánatosan nézek.
Megyek tovább, s lám előttem
mezei pacsirta,
ő is búcsút énekelget,
készül a nagy útra.
Arany színbe öltözik már,
amerre jársz, a határ,
réteknek halott virága
sápadt már, mind halovány.
Őszi séta, haldokló táj,
mégis van benne annyi szép,
a nap aranyló sugára
leragyog az őszi tájra,
ezt a mesés szép tájképet
nem adnám én semmiért
Tóth Julianna

Aranynapok

Ha csak néhány napra, vagy órára, van úgy, hogy egy hétre, sőt még tovább, de minden esztendőben visszatér az idő, amit szeretnék úgy hívni, hogy: az aranynapok.

Őszelő

Kertek alatt szökik már a nyár,
üde-zöld bőrét levedlette,
magára öltött ködfátyolán
bomlik az őszi színek selyme.

Piros szél szalad az utakon,
lelkeket borzol robogása,
vágtat az őszülő dombokon,
füttyét hetykén arcunkba vágja.

Sebesen fut neki a télnek,
fák remegve hajolva félnek,
levelükkel zizzenve sírnak...

Valami ismét meghalni tér -
míg szív magában remeg és fél,
ha új évszak hajnala pirkad.
Nagy Zsuzsanna

Az Ősz dicsérete

Egyszer csak, észrevétlenül
A fa alá avarszőnyeg kerül.

Ébredj fel, jó TÜNDÉR,

hozd vissza a tavaszt, 

mely kopasz ágakon

ezer rügyet fakaszt !

Űzd el végre a zord,

szürke, hideg telet,

váltsa fel őt a fény,

a csodás KIKELET !

Bársonyos kezeddel 

varázsolj SZÍNEKET,

töltsd el melegséggel

a fagyos szíveket !

Szeretnénk már látni,

hogy virul a határ,

visszatér fészkére 

sok ÉNEKES MADÁR.

Egyetlen intésed

VIRÁGTENGERT fakaszt,

üde zöld pompával

elhozod a tavaszt.