November csodája

Csodát kínálsz, hitetlen vén november:
lám, nyílik még a sarkantyú virága!
Megszagolom, édes-keserű szender
fog el s mint anyját fellelő kis árva,
beledőlök egy régesrégi nyárba.
Jékely Zoltán

November


A bíbor tűz mily gyönge, bágyadt,
A sárga reggel mily halott!
Tegnapról mára már az ágak
Hálózata sem változott...

Egy vígaszom maradt: a képen
Fehér s ezüst vonásokat
Láthatok ott is, hol setéten
A tusba mártott toll szaladt...

OKTÓBERI SÉTA 

Ez az ősz most elvarázsol, 
pedig nem különösebb, 
mint emlékszem messzi múltból, 
talán nem is színesebb. 

Veled nézve lett csodásabb 
a rozsdálló kis levél, 
melyre nem írtak szavakat, 
mint régi kor legmélyén. 

Szélfuvallat túr hajadba, 
jobban áll, mint viselted, 
arcod vidám mosoly foglya, 
kezem kulcsa a kezed. 

Ez az ősz most elvarázsol. 
Olykor ránk süt még a nap, 
nem tüzel úgy, szívünk dobol, 
s langy-meleggel eláraszt. 

Ballagunk, az erdő csöndes, 
az avar tompán morog, 
száraz fán, közel a jelhez, 
szorgos harkálycsőr kopog. 

Alig hallom.

Őszi dal
 
Vetkeznek bokrok, nyújtóznak ágak,
falevél szőnyeg lepi a tájat.
Álmosan moccan égen a felhő,
Fa kérge roppan - őszül az erdő.

Gesztenye hullik, hangtalan puffan,
elnyeli hangját rőtszínű paplan.
Szalad a szellő, fák között surran,
kacsint a napfény innen és onnan.

Vörösbegy mellén rozsdaszín mellény,
szépül a fészek, rebben a repkény.
Szusszan az avar, gyolcspuha bölcső,
Mélyül a homály - készül az erdő.

Sárguló határ

Sétára indultam,
vár a határ.
fejem felett
fecskemadár.
Búsan szól az éneke,
itt a búcsú ideje.
Fiókája már kirepült,
üres a kis fészek,
kicsi fecske, a fészkedre
bánatosan nézek.
Megyek tovább, s lám előttem
mezei pacsirta,
ő is búcsút énekelget,
készül a nagy útra.
Arany színbe öltözik már,
amerre jársz, a határ,
réteknek halott virága
sápadt már, mind halovány.
Őszi séta, haldokló táj,
mégis van benne annyi szép,
a nap aranyló sugára
leragyog az őszi tájra,
ezt a mesés szép tájképet
nem adnám én semmiért
Tóth Julianna

Aranynapok

Ha csak néhány napra, vagy órára, van úgy, hogy egy hétre, sőt még tovább, de minden esztendőben visszatér az idő, amit szeretnék úgy hívni, hogy: az aranynapok.

Őszelő

Kertek alatt szökik már a nyár,
üde-zöld bőrét levedlette,
magára öltött ködfátyolán
bomlik az őszi színek selyme.

Piros szél szalad az utakon,
lelkeket borzol robogása,
vágtat az őszülő dombokon,
füttyét hetykén arcunkba vágja.

Sebesen fut neki a télnek,
fák remegve hajolva félnek,
levelükkel zizzenve sírnak...

Valami ismét meghalni tér -
míg szív magában remeg és fél,
ha új évszak hajnala pirkad.
Nagy Zsuzsanna

Az Ősz dicsérete

Egyszer csak, észrevétlenül
A fa alá avarszőnyeg kerül.