Megtanultam tisztelni az ünnepeket. Az ünnep Isten ajándéka, más, mint a többi nap, s arra való, hogy hétköznapi mivoltunkból kivetkőződve tiszteljük önmagunkban az embert. Sajnálom azokat, akik nem tudnak ünnepelni. Az ünnep önmagunk fölemelése. Tiszta ünnepi ruhában és tiszta ünnepi gondolatokkal lehet csak ünnepelni, felülemelkedve a hétköznapokon s apró küzdelmeinken. Csak azünneplőbe öltözött ünneplő ember tudja megérteni annak a kijelentésnek a nagyságát, hogy Isten az embert saját képére teremtette.

A kisfenyő legendája

Közeledik a szép szent karácsony ünnepe,
Sok ember van a fényes utcákon este.
Fenyőt néznek, válogatnak, vásárolnak;
Kicsik, nagyok mindig vannak.
Áll a sok fenyő eladásra várva,
Csak egy kis fenyőt hagytak a raktárba.
Könnyei hullanak, szomorú a kisfenyő,
Szeretik majd? Hova kerül ő?
Talán csillagokban fog pompázni,
És az emberek majd őt fogják csodálni?
És ekkor egy szempillantásra, hirtelen,
Szertefoszlott az álom, köddé vált minden.
Egy eladó gyorsan a raktárba lépve,
Kapta fel a kis fenyőt és vitte.
Sír a kisfenyő, könnyezik az ága,
Nagyon fél, hogy elég a kandalló lángjába.
Megérkeznek a sok takaros, nagy fenyők közé,
Felcsillan a kis fa szeme, mégis van remény.
Egy idős házaspár lépett oda hozzá,
- Te leszel a mi kis karácsonyfánk!

A közelmúlt fenyőága

Már nyílt titok, hogy az idő

minden emléket megszépít,

s ha nem voltál tegnap első,

utólag az lehetsz megint.

Örök igazság: karácsony

meleget ugyan nem ígér,

de fénytől védett ágakon

tegnap és jelen összeér,

s a pillanatnyi áhítat

több-ezer napot összefon.

 Ma nem idézünk gondokat

a megfeszített húrokon.

Jól ismert dallamok közül

előbújik a szeretet,

nincs az, ki ennek nem örül,

aki ne volna lelkesebb…

A megszépítő közelmúlt

engem is hív és megölel –

Örökké egyek maradunk;

s nem kerül messzebb az a hely,

ahol a délelőttöket

tagolta fáradt csengetés,

és csillogó tekintetek

alatt nőtt új betűvetés.

Elmúlt már karácsony.

Az ünnep mögöttünk.

Nem csillog az ágon

fénylő szeretetünk.

Családi sugarak

úgy fonódtak egybe,

mintha e varázslat

véget sose érne!

Mintha a gyertyaláng

új utat jelölne,

életünk vonatát

indítva új évre.

Az ünnep mögöttünk,

hétköznapok jönnek,

erőt is kér szívünk,

s a szeretetünket

szétosztjuk órákra,

hangos üzenetre,

aggódó szavakra,

biztató derűre!

Megváltottak vagyunk,

de nem tetteinktől,

emberi hatalmunk

függ a szeretettől,

mellyel felvértezve

csillagokban járunk…

Fel-felnéz az égre,

segítőt remélve,

földi boldogságunk!

S azóta minden esztendőnek a vége felé az Úristen emlékeztetni akarja az embereket arra, hogy a gonoszság útja hova vezet, s ezért ősszel a napok rövidülni kezdenek, a sötétség minden este korábban szakad alá, és minden reggel későbben távozik, hideg támad, és befagynak a vizek, s a sötétség uralma lassan elkezdi megfojtani a világot. Mi, emberek pedig megijedünk, s eszünkbe jut mindaz a sok rossz, amit elkövettünk az esztendő alatt, és amikor eljön a legrövidebb nap, és a Világosság angyala alászáll közénk jóságot keresni, egyszerre mind meggyújtjuk a karácsonyfák gyertyáit, hogy az Úristen, ha alátekint, fényt lásson a földön, s megbocsássa a bennünk lévő jó miatt a bennük lévő rosszat.

Karácsonykor

Csillámpor hull mindenhol,
Karácsony van valahol..
Szél hordja a szikrás havat,
Angyal hajba beleharap.

Csengettyű szó hallatszik,
Messziről jön hangja,
Hóbundáját háztetőn,
A kémény olvasztgatja.

Erdő szélén havas úton,
Halad a szán lassan,
Húzza a szánt szarvasfogat
Ő hozza a csomagokat.

Hozza a sok ajándékot
Kisgyermeknek, nagynak,
Fehér szárnyú őrangyalka
A szobánkba rakja.

Az égen csillagok ragyognak,
A Föld díszesen öltözött.
Minden ember lelkébe,
Erre a napra a béke beköltözött.

Karácsonyi mese

Nagyapánk ott ült szokott helyén a kandalló mellett, s olykor egy-egy bükkfahasábot vetett a sziporkázó tűzre. A szűzdohány füstje kék felhőbe burkolta pipázó alakját ott a nagyszoba végiben, s ezüstös szakállán olykor megcsillant a láng.

Mi gyermekek a mennyezetig erő, gyertyafényben izzó karácsonyfa körül álltunk elfogódottan, és izgalomtól elmeredt szemmel, és sóvár pillantásokat vetve a karácsonyfa alatt fölhalmozott ajándékokra, hűségesen elénekeltük a Mennyből az angyal összes verseit.

 
KARÁCSONY NÉLKÜLED
Helena

Karácsonyi fények mikor kigyúlnak
Egy sötét, téli éjszakán
Emlékeim már soha el nem múlnak
És didereg a fagyott téli világ.
A szeretet mi bennem él,
Hozzád mindig útra kél,
És e kis dallam hozzád elkísér,
Karácsony éjszakáján.

Ha az emléked újra-és újra rám talál
Egy hideg, téli havas éjszakán
Hunyd le szemed,
S gondolj néha én reám
Karácsony havas éjszakán.
Ha az emlék újra Rád talál
Egy hideg téli éjszakán
Hunyd le szemed
S gondolj néha reám,
Karácsony éjszakán.

A kandallóban pattogott már a parázs
Ültünk ölelkezve, gondolsz-e még rám?
Ha az emlék újra és újra ismét rád talál
Egy hideg, téli havas éjszakán
Ha az emléked újra rám talál,
Egy hideg téli éjszakán
Hunyd le szemed,
S gondolj néha reám,
Karácsony éjszakán.

Előadásomban:

KEDVES BARÁTAIM!


"Karácsony készül, emberek!
Szépek és tiszták legyetek!
Súroljátok föl lelketek,
csillogtassátok kedvetek,
legyetek újra gyermekek
hogy emberek lehessetek!"

Wass Albert






Várakozás... saját versem
Helena

Jégvirág az ablakomon
csendes téli estén...
pattog a tűz kályha mélyén,
vár a jó keresztyén.

Szívükben a várakozás
várják a megváltót..
kicsi Jézus megszülessék,
s hirdesse az igaz szót.

Költözzön a szívetekbe
szeretet és hála,
Karácsonynak szent ünnepén
igaz ember vágya..

Csillagszóró fénye ragyog
csendes téli estén,
megszületett kicsi Jézus..
neve dicsértessék.

"Angyal zenéje, gyertyafény -
kincses kezem hogy lett szegény?

Nem adhattam ma semmi mást,
csak jó, meleg simogatást."

Áprily Lajos: Karácsony-est (részlet)

[/center]

      (Öt éve írtam)

Pirosba bújt ajándék -örömök

botladoznak hűs ablakok között.

Dobozokban szeretet - szeletek…

Bontogatják felnőttek, gyerekek.

Zöld ágakon gömbbe zárt fényvarázs:

tavaszváró, halk élni- akarás.

Csősz József

 2006.dec.1.