Havazás

Ömlik a mindent eltakaró hó,
tiszta fehérben csillog a táj,
angyali lenge, szép pihe tolla
hullik az égből,
vén tuja lombjait ellepi már.

Ömlik a kertre, omlik az útra,
néma terekre csöndje zihál,
megzavarodva és kavarogva
hullik az égből,
szél veti szerte és messzire száll.

Kőszeghy Miklós

Havazás

Vakító csillogás lepi el a tájat,
Nagy pelyhekben hull a hó,
Az etetőben madarak csiripelnek,
Csemegézve az ízletes magvakat.

Verekszenek és repkednek,
Irigykedve, mohón falnak,
Gyűjtik az erőt és energiát,
Félve, gondolva a közelgő hidegre.

Zöldike, pinty, tengelic és cinege,
Kendermagot és napraforgót csipeget.
Hófehér takaró borítja a tájat,
a hideg tél halált hoz sok-sok kismadárnak.

Az enyhe fuvallat sodorja hópelyheket,
Reggelre jégvirág díszíti az ablakot.
Elcsendesülnek házak, utcák, terek,
szinte megáll az idő az emberiség felett.

A szél elállt, az est leszállt,
a fénylő csillagok láthatóvá váltak,
Sok ház tetejét már belepte a hó,
Csak a kémény kandikál ki a fehérségből.

Fagyos az éj, nagy jégcsap lóg az ereszen,
Hideg van odakint, nagy, kemény, hideg tél.
Idebent a két álmos lámpa hunyorog,
S forrótestű csempekályha ontja a meleget.  
Ágota László

Égi pék

Égi pék szitál

Nem is hezitál
Hó-lisztet a földre
Hegy csúcsára, völgybe

Gyúrja a tésztát
Indít lavinát
Most csipkeruhát ölt
Bokor és örökzöld...

Fehér hó-liszt hull
Földre paplanul
Égi pék, ha kavar
Jön is a hóvihar

Mit akarsz sütni?
Ki fog derülni
Amit kisütöttél
Nem más: patyolat tél!  

György Emőke

Tél közepén

Csörren a cserfák csupasz ága,
Kegyetlen a hideg!
Csikorgó tél van, s zordon éjjel,
S a világ didereg;
Gyémántmezőket lát az ember,
Amerre elhalad;
A hókristályok ezre csillog,
Ropog a láb alatt.

Mint oszlop, mely a természetnek
Ékíti templomát,
Halvány, fehér füst száll magasra
A messzeségen át;
Felette néma fenségében
Az ég hatalmas boltja,
S a tájra titkos szürke fényét
A hold világa ontja.

Ó, fantasztikus, égi festmény! -
Az apró csillagok
Pislogó szeme - mint megannyi
Kis gyertyaláng - lobog,
Oltára fent a havas orma
A büszke szentegyháznak,
És zúgó dalt a rengetegben
Viharok orgonáznak.

A szünetek közt néma csend lesz,
Nem rezzen semmi hang,
Egy szárnycsapás sincs fent a légben,
Egy lépés sincs alant...
De mégis!... Vagy csak látomás tán?...
A sápadt holdvilágnál
Prédáját lesve jő egy ordas
és meglapulva járkál.
Vasile Alecsandri

Fura festő

Fura festő vagy, te tél!
Amit festesz - hófehér.
Fehér a kert, a mező,
fehér minden háztető,
fehér az ól teteje,
a fenyő, a jegenye,
ablakon a jégvirág -
nagy fehérség a világ!
Nincs más színed? Elfogyott?
Miért nem szólsz? Adhatok!
Vagy ha kell, hát segítek,
szebbnél szebb színt keverek.
Nézd csak, meg is mutatom
s tavasz lesz a rajzlapon!
Szalai Borbála