A karácsonyi ünnepkör egyik érdekes napja december 13-a, vagyis Luca nap

Mint az annyiszor lenni szokott, a keresztény és az archaikus, népi elemek is jócskán keveredtek ebben a mára már kihalóban lévő (ha nem kihalt) napnak a hagyományaiban. Pedig december tizenharmadika még a bőséges téli jeles napok között is kiemelkedően sok hiedelemmel és szokással rendelkezett.
Egy keresztény szent és egy pogány boszorkány került egy lapra a naptárban. Valószínűleg azért éppen tizenharmadikára, mert a Gergely-naptár XVI. századbeli bevezetése előtt ez volt a téli napforduló ideje, az év legrövidebb éjszakája, a fény születésének ideje - Lucia, a magyar Luca pedig a latin lux, fény szóból eredeztethető (egyes országokban így is nevezik: "a fényhozó" ).

Bár a tizenhármas szerencsétlen szám a keresztény hiedelemvilágban, hiszen Jézussal együtt ennyien ültek az apostolok az utolsó vacsorán, ahol Júdás elárulta őt, a fény szimbóluma elválaszthatatlan Szent Luciától, így kerülhetett ő erre a dátumra a naptárban.
Lucia Szicíliában, Szirakuza városában élt, a III-IV. században. Nemesi családból származó, előkelő lány volt, akit beteg édesanyja magával vitt Szent Ágota sírjához, hogy együtt kérjék imájukban a szent közbenjárását gyógyulása érdekében. A sírnál a lánynak megjelent a szent, hívta őt az égiek seregébe. Édesanyja meggyógyult, Lucia pedig azt kérte tőle, soha ne adják férjhez, mert ő Jézus jegyesének tekinti magát. A lányt hite miatt feljelentette elhagyott vőlegénye, és ezzel megkezdődött megpróbáltatásainak sorozata - bordélyházba akarták kényszeríteni, megszégyeníteni, olajjal és szurokkal leöntve megégetni, kiszúrni a szemét - innen az "örök világosság fényeskedjék néki" -, de semmi nem fogott a lányon. Végül elvágták a torkát, ám addig nem halt meg, míg végső imáját be nem fejezte. Így vált aztán többek közt a vakok, szemfájósok, hegyes szerszámmal dolgozók védőszentjévé.

Kevésbé mondható szent életűnek az a rontó nőszemély, Luca asszony, aki még az ősi hiedelemvilágból maradt fenn, és kapcsolódott össze december tizenharmadikával. A "gyerekek rémének" is nevezett boszorkány napján, akár tavasszal György napján, szabadon garázdálkodtak a gonoszok; így ez a nap gonoszjáró és dologtiltó nap is volt egyben.

A rémségeket varázslatokkal, a betegségeket vesszőzéssel lehetett csak elűzni, ezekhez társultak még a dologtiltó napok "aranyszabályai", nem véletlen hát, hogy annyi hiedelem kapcsolódott Luca napjához.
Leghíresebb talán - a mára leginkább csak a szólásból ismert - Luca-szék készítése. Ezen a napon kellett megkezdeni a szabályos ötszög köré írt, 5 egyenlő szárú háromszöget formázó szék készítését, és minden nap egy kicsit munkálkodni rajta, hogy éppen karácsony estére készüljön el.

Varázslások, babonák, Luca széke

Luca napján egykor számos szokás volt divatban. Mindenekelőtt az úgynevezett Luca-búza keltetése. A falusi asszonyok lapos tálakban búzaszemeket kezdtek csíráztatni a kemence közelében, amelyek karácsony tájára zöldültek ki. Ebből a jövő évi termésre következtettek. Később e szokás átlényegült, kapcsolódott a keresztény liturgiához: a karácsonyi oltárt díszítették fel a Luca-búzával, vagy az ünnepi asztalra tették. Egyes vidékeken kék szalaggal kötötték át, sőt égő gyertyát is helyeztek közéje. Zöldje az adventi remény beteljesülését, fénye a Megváltó érkezését volt hivatott hirdetni, maga a búza pedig az élő kenyeret, egyben Jézust jelképezte.

Az ősi hiedelem szerint e napon tilos volt a lányoknak, asszonyoknak dolgozniuk. Ha ezt a parancsot megszegték, súlyosan megbűnhődtek.

Dél-Dunántúlon Luca napjának hajnalán „kotyolni” vagy „palázolni” indultak a kisfiúk, többnyire egy idősebb legény vezetésével. Lopott szalmát vagy fadarabot vittek magukkal, s arra térdepelve mondták el köszöntőjüket, bő termést, a jószág nagy szaporulatát kívánva. A háziasszony vízzel fröcskölte, kukoricával öntötte le őket, s ezt utána libáival, tyúkjaival itatta, etette fel. „Kity-koty-kity-koty” volt a köszöntő kezdő sora, innen származik a kotyolás kifejezés.

A fiatalok ezen az ünnepen, sok helyen alakoskodni is jártak. A Luca-asszonynak öltözött maskara vezette a Lucázást, aminek során a termékenységvarázslathoz szükséges rigmusokat adtak elő. Mondóka kíséretében megpiszkálták a tyúkokat is, hogy jó sok tojást tojjanak. Szokás volt az is, hogy az emberek e naptól kezdve 12 napon át megfigyelték az időjárást. Úgy vélték ugyanis, hogy amilyen az első nap, olyan lesz az eljövendő év első hónapja, amilyen a második nap, olyan a második hónap és így tovább. Ezt nevezik Luca kalendáriumának.

A legnevezetesebb népi szokás az úgynevezett Luca székének faragása. Ennek egy szabályos ötszög köré írt, öt egyenlő szárú háromszögből készült forma volt az alakja, amit állítólag már a kelták varázsló papjai, és a druidák is ismertek. Készítője Luca napjától kezdve, mindennap faragott rajta egy kicsit, s csak Karácsony estjére volt szabad elkészülnie vele. Ezért terjedt el a mondás: „Lassan készül, mint Luca széke!” A hagyomány szerint a széket többnyire kilencféle fából állították össze: kökény-, boróka-, körte-, som-, jávor-, akác-, jegenyefenyő-, cser- és rózsafából. Arra szolgált, hogy segítségével tulajdonosa felismerje a falu boszorkányait… A probléma csak az lehetett, hogy a boszorkány is könnyen megláthatta a széken álló alakot, és rögtön üldözőbe is vette, így a menekülő jól tette, ha mákot szórt maga mögé futás közben. Azt a boszorkányoknak kötelességük volt összeszedni, így nem érték utol a "leleplezőjüket", aki közben szerencsésen hazaérhetett, és - szintén kötelességének engedelmeskedve - elégethette a Luca székét. Az is védett ellenük, ha a hazavezetõ úton mákot szórt el a szék gazdája - a boszorkányok ugyanis kénytelenek voltak összeszedni, és addig meg lehetett menekülni tõlük.

Ma már butaságnak tűnik az a hiedelem, hogy a december 13-án elkezdett és pontosan 24-én éjfélre befejezett székre állva bárki is megláthatja a boszorkányokat, akiknek e mágikus ülőalkalmatosságról nézve látszana a szarvuk. Az a rituálé azonban, amely szerint a karácsony előtti időszakban ezt a széket farigcsálgatták, ma is megszépítheti az adventi időszakot. Minden nap csak egy picit szabad barkácsolni, de pont karácsonyra kell elkészülnie az alkotásnak - akármi legyen is az: fából eszkábált tárgy (például dobozka), mint eredetileg, vagy akár ajándékba szánt fonott dísz, festett üveg, családi fotóalbum, kollázs az úti emlékekből, faragott karácsonyfadísz.

Jacobus de Voragine: Legenda Aurea
(részlet)

A Luca (Lucia) név a ‚fény’ (lux) szóból ered. A fény ugyanis szép, ha rátekintünk, mert mint Ambrus mondja, a fénynek az a természete, hogy a tekintet számára mindent széppé tesz. Terjedése szennyeződés nélküli, mivel akkor sem szennyeződik be, ha valami tisztátalan dologban terjed tova; egyenesen halad, elhajlás nélkül; igen hosszú utat jár be, bajos késlekedés nélkül. Mindebben megmutatkozik, hogy Szent Luca szűzben megvolt a szüzesség ékessége minden romlottság nélkül; a szeretet szétterjedése, bármiféle tisztátalan szeretet nélkül; az Isten iránti feszült figyelem egyenes iránya bármi elhajlás nélkül; az isteni működés igen hosszú vonala a nemtörődömség késlekedése nélkül. Vagy Luca annyi, mint ‚a fény útja’ (lucis via).

Luca napja

Luca napja és tizenhárom!
Szerencsével én nem játszom!
Bal lábbal én föl nem kelek,
tűt a kezembe sem veszek!

Asszonynépség kora reggel
a házamba nem vizitel!
Ha férfi jön legelőször,
áldja meg az Isten ötször!
Czeglédi Gabriella

Luca széke

Kilenc fából,
kilenc jámbor,
bűvös szóból
Luca- széket
faragok.

Rút boszorkány,
tüzes orkán,
kén-eső
ellen legyen
menedék
mondóka

Szórom a mákot

Luca, Luca széke
elkészül-e végre?
Édesapám faragja,
kész már minden darabja.

Össze kéne rakni!
Minek még faragni?
Türelmetlen gyermekek
várják már az ünnepet.

Karácsonykor éjjel
félve nézek széjjel.
Szórom, szórom a mákot,
nagyon-nagyon vigyázok.

Éjfélkor felcsendül,
hálaének zendül.
Minden hívő énekel,
szentmisével ünnepel.

Felállok a székre,
Luca, Luca-székre.
Templomajtók nyíljatok!
Boszorkányok fussatok!
Tóthárpád Ferenc

Luca, Luca, december…

Luca, Luca, december,
vessen ráncot a pendely!
Koppanjon a csizmád sarka,
tele legyen majd a kamra!

Eresz alatt költsön fecske,
boldog legyen a menyecske!
Pördüljön a szoknya fodra,
sose legyen pénzre gondja!

Sárguljon a búzatábla,
kalács keljen majd a tálba’!
Szalmát rejtsen majd a pajta,
görbüljön a koca farka!

Luca, Luca, kitty-kotty, kitty-kotty,
tojást tojjon minden tíkod!
Csorduljon a tőkéd leve,
minden hordód legyen tele!

Jó az Isten, hidd el, jót ád,
keljen sok-sok szárnyas jószág!
Babbal teljen a talicska,
jól tejeljen majd a Riska!

Sparhelteden főjön lencse,
legyen társad a szerencse!
Újuljon a vályogtornác,
rúdon lógjon száz szál kolbász!

Luca, Luca tizenhárom,
kedves gazda, Isten áldjon!
Spájzod legyen mindig tele,
szerencse is férjen bele!
Mentovics Éva

Lucának névnapjára

December rideg, hideg,
Luca felpezsdíti.
Kezdődik az álom, a játék a szerelemről,
párnák alá dugott cédulákról.

Búzát vetünk,
Új életbe vetett hitünk
tanúja e cselekedetünk.

Tavalyi mézeskalács illata,
dísz, gyertya fiókból előkerül,
Gondolatunk a karácsonyra vetül,
Így lesz az év legsötétebb napja,
kezdetünk.
Reicherné Guth Éva