Sötét a sírnak éjszakája,

Sötét a bánat és a gyász,

Sötét ott a szív birodalma,

Hol nincs senkinek nyugodalma,

S nem hallik más, csak zokogás.

A Mester meghalt a szégyen fáján!

A kétség ott ül sok tanítványán:

Kialudt hát a szent Világosság?

Rombadőlhetett a nagy Igazság?

Egy áruló csók bitóra vitte,

S a nép, mely sokszor Illésnek hitte:

Megkorbácsolta, földig alázta,

Arcul verdeste, szidta, gyalázta!

Elhamvadt tűz lett az örök Élet?

Elhervadtak az üde remények?...

Csak állnak, várnak bús imádsággal,

Királyt sirató szomorúsággal...

Nagy fájdalmukat, ó, ki érti meg?

A Mester hallgat, -

Az ajka néma, a teste hideg.

Kajafás főpap s cinkostársa mind

Kaján mosollyal és dőre gőggel

Az elcsendesült Golgotára int:

,,Aki szerette, most menjen vele!

Fusson az kinek ő volt Istene,

Most ott pihen a halottak között,

Nem uralkodik Izráel fölött...

Ki mindig tudott máson segíteni,

Miért engedte magát felfeszíteni?’’

Bár sír takarja a nagy halottat,

A rút irigység örömmel kongat,

S hol önző, tévedt emberszív dobog

A gyűlölet még mindig föllobog:

De Kajafások

Ne siessetek,

Messiástiprók

Ne tapsoljatok,

Csak három napig

Várva várjatok!

Hallgassatok el kereszt-ácsolók,

Hamis vádolók, gonosz csácsogók,

Ne gyűljetek lakomára, ne még,

Ne bántsátok a megfélemlített

Tanítványoknak örök Istenét!

Bús tanítványok!

Emlékezzetek.

Az élő Mester

Mit mondott nektek?...

Szükség volt, hogy Ő testben meghaljon,

Hogy harmadnapra az Írás betelvén:

Föltámadhasson!

Az égi Atya akarta így ezt,

Áldozatoltár volt a fakereszt,

Hol bűneinket mosta el vére!

Most álom borult kedves szemére...

Tekintsetek föl - bízva - az égre!

Múlnak a napok és az éjjelek,

S harmadik hajnal bíborfényében

megnyílnak az egek!...

Ne sírjatok és ne féljetek már,

Csak higgyetek!

Minden zord télre rügyfakadás jön,

Szomorúságra támad az öröm;

Sziklák mozdulnak, a kripta nyílik,

Isten hatalma elhat a sírig,

Sűrű homályból világosság lesz,

Ó, nem káprázat, szent valóság ez;

Sötét üregben nincs már halott,

Angyal hirdeti: az Isten Fia

Föltámadott! Föltámadott!

Az egész világ

Hittel csodálja,

Tavaszi szellő

Ezt orgonálja...

,,Halál, hol a te fullánkod éle?

Hol a győzelmed, koporsó mélye?’’

Vissza, kísértők! Félre, csüggedők!

Gátat szaggatnak titkos, nagy erők,

S eltörpül minden emberi gazság,

Mert a halálon diadalt arat

Az Élet, az Út és az Igazság!

Nyíljatok ki mind, fehér virágok,

Illatozzátok be a világot,

Minden bús szívben öröm fakadjon,

Ének zendüljön minden hű ajkon,

Magasba törő, ujjongó ének:

Győzött a Krisztus,

Győzött az Élet!

/Somogyi Imre/