Ez alkalommal SZABÓ KILA MARGIT költőnőt mutatom be
szeretettel:



A KÖLTŐNŐ, ÍGY ÍR MAGÁRÓL!

Művész nevem: Szabó Kila Margit

Aranydiplomás, nyugdíjas óvónő vagyok.
12 éve írok rendszeresen verseket.
Alkotásaim több folyóiratban, 15 antológiában,
Irodalmi Rádióban, hangos könyvekben és 4 verses
kötetben jelentek meg.

2005-ben "Mécs László Irodalmi Díjoklevelet"
2010. november 10-én: "Cserhát Művész Kör Aranyoklevelet"
2011. november 12-én: "Cserhát Aranydiplomát" kaptam

 
A verset képbe szerkesztette Kárpáti Ilona /Loncus/

AJÁNLÁS

Szabó Kila Margit az a költő, akinek mindig van véleménye,
akinek mindenről egy vers jut az eszébe. Néha kesernyésen
bús, fájó műveit fanyar szemérmetességgel jeleníti meg, így
az olvasóban csak a legnemesebb érzéseket ébreszti fel,
elő-előbukkanva szomorúságával.
A Hit- és Haza témával olyan szépen bánik, mint csak
nagyon kevesen. Ebben a megfáradt, bolondos világban,
eltörpülnének a nagy érzelmek, de akkor jön a szavak
mestere, életet lehel a már-már halott képzeletből és
megírja újra- meg újra a hazaszeretet lényegét,
tanítva bennünket arra a bizalomra, amit már csak
hallomásból ismernénk, ha nem lennének a költészetnek
ily jeles képviselői, akik megtanítanak érezni, hallani a
szülőföld nyögdécselését, anyanyelvünk hívogató mézédes
hangját.
Az Ő Haza és Isten képe egészen más, egészen szokatlan,
kedves megszemélyesítésekkel igyekszik közérthetővé és
egyszerű módon ábrázolva az amúgy különálló és szinte
megfoghatatlan fogalom együvé tartozását.
Mert aki szereti az Istent, az tud csak szívből imádkozni a
Hazáért is.
A Balaton felvidéki táj leírásának szépsége, a mindennapokról
alkotott véleménye épp úgy benne van lírájában, mint a
hitvesi szerelem, a feltétel nélküli tisztelet és odaadás.
Talán ennél a témánál szeretnék leginkább elidőzni.
A csendes szeretet, a társának mindent megadni tudó, a már
soha vissza nem térő kép, a kesernyés tudat, hogy az őt oly
babusgatóan simogató kéz, már nem öleli többé át. A társ
hiánya, a ráébredés, a veszteség, a pótolhatatlan szerelem
oly mesés költői képeket csal elő szíve rejtett zugából, mint
"A szerelmed volt, örök vallomásod.
Istenhez kiáltó égi, nagy fohászod."
A sor elfogadása, őszinte vallomása a szerelemről,
házasságról, csalódásról, jellemzi csodálatos verseit:
"A csendes időben a hajó ringatózott,
Ha tombolt a szél, a hajó rángatózott."
Lehet-e szebb hitvesi vallomás ennél?
A reggel, az este, a tavasz és elmúlás gondolatai
szépen átívelten követik egymást majdnem mindegyik
versében.
Nem más ez a verscsokor, mint a megbékélés, az égi
oltalom hirdetése, egy asszony vallomásai, igaz
szavai az olvasó előtt. Véleménye a világról,
utazásainak állomásáról magával hozott szóképekben.
Nagy szeretettel ajánlom verseit minden korosztálynak: Dezső Ilona Anna költő

MAGYAR VAGYOK

Én magyar vagyok, magyarnak születtem,
Én magyar tájon, magyarul nevelkedtem.
Az én hazám Magyarország, egy gyöngyszem,
Ilyen gyönyörű ország sehol nincsen.

Fővárosunk Budapest, rá büszkék vagyunk,
történelme, hőseinkről mesél nekünk.
Piros-fehér-zöld magyar zászlónk lobog,
az ékes, dicső kardunk fénye csillog.

Sebesen folyik a Duna, a Tisza vize,
csodálatos a Balaton környéke.
A hegyek egymást ölelve magasodnak,
szőlődombokat, erdőket karolnak.

Aki látja, nem szabadul varázsától,
látványos szépségétől, vonzalmától.
Szeretlek Hazám, úgy, mint mag a földet,
buzdító vágyat adsz és büszkeséget.

Te vagy örömömben, bánatomban velem,
muskátlis házaidat, földedet szeretem.
Lelkemben él a hazaszeretet, s hűség,
Magyarnak lenni büszke gyönyörűség!



A MÚLTBAN ELMERENGVE

A múltban elmerengve magamba szállok,
komoly tekintettel a tükör előtt állok.
Őszülő fejjel az eltűnt időt keresem,
gyűrött és hűvös arc, szembenéz velem.
Múltba felejtő vágy, ifjú szerelem,
szép emlékeim, vigasztaljatok! Öregszem.
Repül az idő, nincsenek szerelmes éjszakák,
a boldogság, öröm órája int, tovaszáll.
A felém röpködő, megszépült múltat látom.
S lepkeszárnyon felkínálja régi álmom.
A boldogság újra eljött, s Őt megtaláltam.
Voltál szerelmem, barátom, társam!
A fájó ébredés ezt összetörte,
A boldogság a múlt emléke lett, örökre.



A PERC MUZSIKÁJA

Álomszép reménnyel kóborol a perc muzsikája.
Képzelet habjait verdesi hömpölygő hulláma.

Különös mámor lángja lobban a múlt rejtekén.
Szerelem gyöngye csillogó köntösben, földi remény.
Rózsa virít a kék ég mezején, lágy a holdfény csókja.
Elvarázsolt tűnődés már a fénylő csillámpompa.

"Ó, elmúlt árva életem, olyan
Fénnyel ragyogsz ma át a tiszta esten,"
Szólongat ezernyi szép tünemény
A nyughatatlan, szikrát vet a szívem.

Lebegő szárnyán ragyog a végtelen sziklája,
Égi lángot vet titkos fénye, a rózsafátyla.
Földi sóhaj száll, ring a csillagporos aranyhajón.
Ékes vitorlája káprázik az ezüst habon.

/Két sor idézet: Tóth Árpád verséből/

A vers első két sora idézet: Arany Jánostól
A verset képbe szerkesztette: Kárpáti Ilona /Loncus/

Szív húrján táncoló szív

Ne! Soha ne kérdezd a lüktető, táncos szívedet,
Hogy „kivel táncolod végig”az egész életedet!
Ha csillogó köntösében zeng a magasztos ének
Az alkonyi éj felhőjén különös mámor éget.

Ha a múlt bilincse zenél, csillogó a pillanat
A rózsaszárnyú pillangó suttogása megmarad.
Felé áradó néma vágy vadul perzseli fátylát
Forró lángja fellobbantja a csillagéj kárpitját.

Őszi felleg diadalmas mosolya nyugvó tenger
Képzelet óceánján szilajtáncot lejt a szíven.
Valóságos pillanat, a szívben rejtőző sóhaj
Márványlépcsőkön áradó lenge szellővel suhan.

A szív húrján táncoló mámoros szív vadul lüktet.
Titkon elragad, ragyogó égbolton zeng az ének.
Szivárvány alkonyi fátylán köszönt a harmat csókja
Álomkertben szép az élet, zeng muzsikája, dombja