EMLÉKEZÉS KÖLTŐKRE, ÍRÓKRA ---  I. rész

JÓZSEF ATTILA:

1905. április 11-én született: Budapest /Ferencvárosban/
1937. december 3-án tragikus körülmények között
hunyt el: Balatonszárszón

1921-től kezdett folyamatosan verselni. Formanyelvébe szinte az
egész magyar líra hagyományát beolvasztja, Csokonaitól Illyésig,
Füst Milánig, Kassákig, beleértve Petőfit, Aranyt, Adyt és a Nyugat
nagyjait szinte kivétel nélkül.

1922 őszén Juhász Gyula biztatására jelent meg első verseskötete a:
Szépség koldusa, ezt követően még 6 kötete.

"Csodagyereknek tartottak, pedig csak árva voltam" írta később önéletrajzában.

"Minden, ami költészetünkben addig volt, beleolvadt József Attilába, minden,
ami azóta van, vele kezdődik"- írta róla: László Zoltán író

Kitüntetésekben csak halála után részesült
Díjai:
- 1935-ben és 1936-ban Baumgarten-jutalmat adományoztak neki
- 1938-ben: posztomusz Baumgarten-díjat kapott
- 1948-ban: posztomusz Kossuth-díjban részesült



- Születésének napja, április 11. "A költészet napja"
- Az UNESCO a 2005-ös esztendőt hivatalosan József Attila évvé nyilvánította.
- 1962-1999 között nevét viselte a Szegedi Egyetem: JATE
- Róla nevezték el az 1998-ban felfedezett: 39971 József kisbolygót

SZERETETTEL OSZTOM MEG SAJÁT MAGÁHOZ ÍRT
VERSÉT, AMELYBEN MÉLY ÉRZÉSVILÁGA TÜKRÖZŐDIK:

JÓZSEF ATTILA

József Attila, hidd el, hogy nagyon szeretlek,
ezt még anyámtól örököltem, áldott jó
asszony volt, látod, a világra hozott.
Az életet hiába hasonlítjuk cipőhöz vagy
vegytisztító intézethez, mégiscsak másért
örülünk neki.
Naponta háromszor megváltják a világot, de
nem tudnak gyufát se gyújtani, ha így megy
tovább, nem törődöm vélük.
Jó volna jegyet szerezni és elutazni Önmagunkhoz,
hogy bennetek lakik, az bizonyos.
Minden reggel hideg vízben fürdetem
gondolataimat, így lesznek frissek és épek.
A gyémántból jó, meleg dalok nőnek, ha
elültetjük a szívünk alá.
Akadnak olyanok, akik lovon, autón és
repülőgépen is gyalog vannak, én a
pacsirták hajnali énekében heverészek,
mégis túljutottam a szakadékon.
Igazi lelkünket, akárcsak az ünneplő ruhákat
gondosan őrizzük meg, hogy tiszta legyen
majd az ünnepekre.



A KÖVETKEZŐ VERSET CSERHÁT JÓZSEF KÖLTŐ
/Élt: 1925. márc. 20- 1969. aug.6./ ÍRTA JÓZSEF ATTILÁHOZ, AKIT
A KÖVETKEZŐ ALKALOMMAL FOGOK BEMUTATNI

Egy Balatonszárszói mécsvirághoz
József Attila emlékére

A sínpár között gyerek-tenyérnyi
Zöld mutatja, hogy elkezdtél élni.
S odalentről a köveken át,
Lelkendezel, te gyenge mécsvirág
Fejed felett még vágtat a vonat.
Még csak szele ér olyan kicsi vagy
Olyan alacsony
Te még most vagy úgy
Hogy nem rémiszt, ha oda vissza zúg,
S ha száz mozdony jő, s percenként robog.
De egyszer Ő jön, a te mozdonyod!
Akkorra már te is a csattogó tengelyekig nősz
A talpfa alól magasodsz oda hol
Homlokodat egy ütés éri
És szétrobban a nap

A KÖVETKEZŐ VERSET IHÁSZ-KOVÁCS ÉVA
A KÖZTÜNK ÉLŐ ÍRÓ, KÖLTŐ, SZÉKESFEHÉRVÁR SZÜLÖTTE
VESZPRÉM VÁROS KÖLTŐ NAGYASSZONYA ÍRTA, AKIT A
KARÁCSONY ELŐTTI HÉTRŐL-HÉTRE c. BLOGOMBAN
FOGOK BEMUTATNI

JÓZSEF ATTILA

Glóbuszra tűzött, égnagy Fejfa,
vérpalástos, Golgothás Bárány,
világ gyásza, csontból vert ékszer:
Attila,
megmenthetett volna egyetlen piros
kendőlobogás a jövőből, vagy egy
emberi szó, együttérzésből kivirágzott.
S mi hallgatagok voltunk irántad,
és nem láttuk a reggel ígéretét
parázsas üdvként
az alkonyatlobogásból, tűrtük, hogy
sínek közé taszítson a kéz
a bilincseink nehéz kulcsait őrző,---
Akkor kevesen voltunk és nem
észleltük a közelgő hajnali álmot,
csak saját összeomlásunk figyeltük
merev arccal és elnyeltük feltörni kész
szavainkat, mint az anyaföld
"tébés"
halottainak sokaságát...
A jövendő Bíborország küszöbénél
sorba járulunk ravatalodhoz:
tollal és szavakkal hamvazkodva,
örök szívedből minden mozdulatunkra
csordul a vér, s nem a
kényszerűtlen tetemre hívásért,
de lehajtjuk komor fejünket,
mert tudjuk, többet kellene
tennünk most is: úgy, ahogy te
tanítottad, Attila, és mert
felelősséget érzünk a halálodért
- helyettük is.



A SORON KÖVETKEZŐ VERSBEN
BORNEMISZA ATTILA
A SZINTÉN KÖZTÜNK ÉLŐ ÍRÓ, KÖLTŐ
SZÓL JÓZSEF ATTILÁHOZ, AKINEK
PÁLYÁJÁT SZINTÉN BEMUTATOM
A HÉTRŐL-HÉTRE c. BLOGSOROZATBAN

Szárszói sínek
József Attilához

Barátok lennénk - tudom érezem
E nehéz göröngyös úton mikor megjelen
A nincstelenség s a gondolatiság
Ott ténfereg a szánkon s kimondanánk
Kezet foghatnánk és alkotásunk
Felmondanánk a patak parton
Virágok hajolnának fölénk
S amikor neved kimondom
S testvérem vagy érzem meghatottan
És térdig halálig megtörötten
Hiszen a nevem is Tetőled örököltem
Micsoda szín milyen örökség
Mondatja velem a dráma tükrét
A nyár világító lámpása alatt
Nézem a szemközti házfalat
És gondolatim el-elmereng
Megosztottam volna keletlen
Kenyerem is Véled Képzelt
Barátom s ha arcos szomorkodni
Látom vigasztalnálak
Ennyi a bánat Nézek Utánad
De csak a szárszói sínek világítanak
- csillagok helyett - az éjben



VÉGÜL EGY SAJÁT VERSEMMEL ZÁROM
A MEGEMLÉKEZÉST
a verset fiam születésekor: 1973-ban írtam

JÓZSEF ATTILA EMLÉKÉRE
Éltem, sorsom tükörképe...

Sorsa sorsom, élte éltem,
szegényen és szegénységben.
Álma álmom, álmodón,-
Ó-jajj! Sóhaj sóhajtozón.
Képet festett valóságról,
Igazságról ékesszólón.
Papírra vetve üzenetül, s
ránk hagyva kendőzetlenül.
Gyermekkorom emlékverse
szívemben él belevésve:
"De szeretnék gazdag lenni,
Egyszer libasültet enni."...
Új ruha óhaja álmodás,
Szegényes étke ádomás.
"Ó barátim, hét napja nem ettem."
Óh Istenem! Mért hagytad?
Szenvedéstől mért nem óvtad?
Hisz szegényen is rágondolón,
szegény árvákon segíteni akarón,
adni akart örömöt, űzni bút,
szenvedést szépmívű lelke,
éltem, sorsom tükörképe.
Neve fiam, Attila öröksége,
gondolatim álomképe véle.
Óh, de hányszor csüngtem ajkán,
szavát ittam, hangját hallván:
"Szeretném, ha vadalmafa lennék!...
...s hogy testemből jóllakhatna
minden éhező kis gyermek
árnyaimmal betakarva...
...s a mosolygó fejeket nem
bántaná az elköltözés."
Érzéseit hinté éhezőn, gyér takarón,
mosoly helyett könnyhullatón.

Írta: Tóth-Hekkel Arany

Az idézetek: József Attila verseiből valók